A tápkábelek használata több mint 100 éves múltra tekint vissza

A tápkábelek használata több mint 100 éves múltra tekint vissza. 1879-ben T.A. Edison amerikai feltaláló egy rézrúdra tekerte a jutát, és egy vascsőbe fűzte, majd aszfaltkeverékkel töltötte meg, hogy kábelt készítsen. New Yorkban fektette le ezt a kábelt, és úttörő szerepet játszott a föld alatti áramátvitelben. A következő évben a brit Callender feltalálta a szurok impregnált papírszigetelt tápkábeleket. 1889-ben a brit S.Z. Ferranti egy 10 kV-os olajjal impregnált papírszigetelt kábelt fektetett london és Dartford közé. 1908-ban Nagy-Britannia 20 kV-os kábelhálózatot épített ki. A tápkábeleket egyre szélesebb körben használják. 1911-ben Németország 60 kV-os nagyfeszültségű kábelek fektetésével kezdte meg a nagyfeszültségű kábelek fejlesztését. 1913-ban a német M. Horchstedt kifejlesztett egy alkatrészfázisú árnyékolt kábelt, amely javította az elektromos tér eloszlását a kábelen belül, és megszüntette a szigetelőfelület érintőterhelését, ami mérföldkővé vált a tápkábelek fejlesztésében. 1952-ben Svédország 380 kV-os ultra-nagyfeszültségű kábeleket helyezett el az északi erőműben, felismerve az ultra-nagyfeszültségű kábelek alkalmazását. Az 1980-as évekre 1100 kV-os és 1200 kV-os UHV tápkábelek készültek.